Blog
Perszonalizált ügyfélszolgálat: hogyan tegyük személyessé a call center élményt?
Bemutatjuk, mennyivel jobban teljesítenek azok a telefonos ügyfélszolgálatok és contact centerek, amelyek személyre perszonalizált kínálnak az ügyfél számára. És természetesen azt is, hogy hogyan lehet hatékonyan személyre szabni saját munkafolyamatainkat.
10 dolog, ami miatt jó ötlet a mesterséges intelligencia integrálása
Bemutatjuk azokat a megoldásokat, amelyek a mesterséges intelligenciának köszönhetően képesek lehetnek egy cég ügyfélszolgálattal kapcsolatos munkafolyamatait optimalizálva segíteni a mindennapos teendőket.
Hatékony készségfejlesztési tippek az ügyfélszolgálati élmény javítására
Bemutatunk néhány olyan megoldást, amelyek a munkavállalók készségeinek fejlesztésén keresztül segítenek az ügyfélszolgálat színvonalának tökéletesítésében, ezáltal pedig hatékonyan képesek növelni az ügyfélélményt.
Az első hívás jelentősége: avagy hogyan segít egy eredményes telefon optimalizálni a contact center munkáját?
Megmutatjuk azt, hogy egy contact center szempontjából miért fontos, hogy az első hívás eredményes legyen, és hogy hogyan javíthatók hatékonyan az első hívással kapcsolatos statisztikai mutatók.
5 + 1 hatékony módszer, melyet a call center nagyhatalmaktól tanulhatsz
Bemutatunk néhány olyan jól bevált gyakorlatot az amerikai és indiai call centerek világából, amelyek segíthetnek a hatékony munkavégzésben és a produktivitás felpörgetésében.
Fókuszban az AI: 4 mód, ahogyan a contact centerek időt nyerhetnek vele
__________________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________________
Élő csevegés a maximális ügyfélélmény érdekében: így alkalmazzuk hatékonyan
Bemutatjuk, milyen megoldásokat alkalmazhat egy contact center az élő csevegés hatékonyabbá tételére, és miért érdemes ebbe energiát fektetni.
Sales vs. service: hogyan fejleszthető egyszerre az érékesítési és szolgáltatói infrastruktúra?
Bemutatjuk a customer service és a sales közti lényeges különbségeket és azt, hogy hogyan járulhat hozzá egy cég hatékony működéséhez mindkét oldal erősítése.
Mutatók, amelyek fontosak a hatékony és ügyfélbarát call centeres munka szempontjából
Megmutatjuk, mik azok a jelek, visszajelzések, amelyekre mindenképp oda kell figyelni abban az esetben, ha szeretnénk növelni az ügyfélélményt, és szeretnénk, hogy a call centeres munka hatékonyabb és produktívabb legyen.
Contact center a fiatalok nyelvén: így nyerhetjük el a Z-generáció bizalmát
Bemutatjuk azokat a módszereket, melyek segítenek abban, hogy a Z-generációs ügyfeleket is hatékonyan meggyőzzük, elnyerjük a bizalmukat és hatékonyan növeljük számukra az ügyfélélményt.
CONTACT 2023 – Az AI tanul. Veled vagy nélküled?!
Idén 2023. november 22. és 2023. november 23. között kerül megrendezésre a CONTACT konferencia. Megmutatjuk, miért érdemes neked is részt venned a régió legnagyobb ügyfélszolgálati konferenciájaként számon tartott eseményen!
Hogyan segíti a HR folyamatok automatizálása egy vállalkozás fejlődését?
A HR folyamatok fontos részét jelentik egy vállalkozás működésének. Megmutatjuk, hogyan járulhat hozzá az automatizálásuk a produktivitás növekedéséhez és a munkával járó költségek csökkentéséhez.
Call center outsourcing Indiában: 2024-ben is ez lesz a legjobb megoldás?
Azok a cégek, akik az ügyfélszolgálat külföldi kiszervezésén gondolkodnak, sokszor azonnal Indiát választják. Manapság azonban már nem ez jelenti az egyetlen olcsó, egyben megbízható lehetőséget. Megmutatjuk azt, merre érdemes kacsingatni, ha cégünk a call center kiszervezését tervezi.
5 cég, amely messze fölön híres a tökéletes ügyfélszolgálatról
Bemutatunk 5 olyan céget, amelyek kiemelkedő ügyfélszolgálati élményt biztosítanak kuncsaftjaiknak, és belepillantunk abba is, hogy milyen módszerek segítségével sikerült ezt elérniük.
AI-asszisztens – az ügyfélszolgálati folyamatok Jeanne d’Arc-ja!
Az ügyfélszolgálati fejlesztések egyik leggyorsabban növekvő fókuszterülete az AI. A Gartner szerint hétből egy ügyfélszolgálati interakció automatizálva lesz 2027-re. 14%-os javulás mutatható ki a megoldott ügyek számában generatív AI bevezetését követően, 35% az alacsony képzettségű agent-ek körében. Látszik tehát, hogy az AI nem elkerülhető, amikor az ügyfélszolgálatok jövőjéről beszélünk. De vajon miben rejlik az AI ereje és mi kell hozzá, hogy hasznos munkatársunkká tudjon válni?
Hogyan segíti a proaktivitás az ügyfélszolgálatok munkáját?
Bemutatjuk, mit jelent az ügyfélszolgálatok esetében a proaktivitás, és azt, hogy hogyan segíthet növelni az ügyfélelégedettséget, ha proaktív szolgáltatást kínálunk.
5 hatékony adatelemzési módszer, amely segít az ügyfélszolgálati eredmények javításában
Mutatunk néhány analitikai eszközt, amelyek segíthetnek egy ügyfélszolgálat eredményeinek mérésében, ezáltal pedig a munka optimalizálásában, hatékonyabbá tételében is.
Így tréningezd call centeres csapatodat a hatékony munka érdekében
Bemutatunk néhány olyan képzési módszert, melyek segítenek abban, hogy hatékonyabb és produktívabb legyen a call centeres munka.
STRATIS a CONTACT Ügyfélszolgálati konferencián
A STRATIS 1998 óta a hazai menedzsment és IT tanácsadási piac egyik innovatív, vezető szereplője.
A maradási interjú ereje: 5 egyszerű kérdés, amely segít csökkenteni egy contact center fluktuációs arányát
A munkaerőhiány napjainkban az egyik legnagyobb probléma, amely a contact centereket sem kerüli el. Most megmutatjuk azt, mi az a maradási interjú, és hogy alkalmazása hogyan segíthet a fluktuáció hatékony csökkentésében.
Bevált módszerek a várakozó hívások hatékony kezeléséhez
Mutatunk néhány tippet, melyek segítenek abban, hogy egy call center hatékonyabban tudja kezelni a bejövő hívásokat, még abban az esetben is, ha azok bizonyos helyzetekben túlzottan feltorlódnának.
Így növeld hatékonyan a contact centered munkavállalóinak elégedettséget
Habár a legfontosabb az ügyfél, a maximális ügyfélélmény szempontjából az is lényeges, hogy a munkavállalók elégedettek legyenek, ezáltal pedig minél hatékonyabban végezzék munkájukat. Megmutatjuk azt, milyen módszerekkel tehető egy contact center mindennapos munkája a dolgozók számára is kielégítővé és motiválóvá.
Contact center live chat: így aknázhatod ki a csevegésben rejlő lehetőségeket
Megmutatjuk, milyen helyzetekben lehet hatékony megoldás a live chat egy ügyfélszolgálat számára, és hogy milyen eszközöket használhatunk annak érdekében, hogy a módszer akár extra munkaerő alkalmazása nélkül is működőképes legyen.
Ügyfélelvárások, melyekre sokszor nem is gondolnál
Bemutatunk néhányat az olyan lehetséges ügyféligények közül, melyek kevésbé számítanak általánosnak, ismeretük mégis rengeteget segíthet abban, hogy egy ügyfélszolgálat munkavégzése hatékonyabb legyen.
Valóban hatékony a közösségi média az ügyfélszolgálat terén?
Napjainkban a közösségi média óriási szerepet játszik az ügyfélkapcsolatok terén. De vajon valóban képes lehet hatékonyan segíteni az ügyfélszolgálatok munkáját?
Ügyfélelvárások, melyekre sokszor nem is gondolnál
Bemutatunk néhányat az olyan lehetséges ügyféligények közül, melyek kevésbé számítanak általánosnak, ismeretük mégis rengeteget segíthet abban, hogy egy ügyfélszolgálat munkavégzése hatékonyabb legyen.
Így csinálják a legnagyobbak: jól működő ügyfélszolgálati gyakorlatok a világ körül
Megmutatjuk azokat az országokat, ahol az ügyfélszolgálati iparág a leginkább virágzik, és kitérünk arra is, hogy szakmai szempontból mit tanulhatunk ezektől a nemzetektől.
Hogyan integrálható az AI az ügyfélszolgálat terén és miért van neked is szükséged a mesterséges intelligenciára?
Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia az ügyfélszolgálatoknak és hogyan integrálható az új technológia a munkafolyamatok során?
A maradási interjú ereje: 5 egyszerű kérdés, amely segít csökkenteni egy contact center fluktuációs arányát
A munkaerőhiány napjainkban az egyik legnagyobb probléma, amely a contact centereket sem kerüli el. Most megmutatjuk azt, mi az a maradási interjú, és hogy alkalmazása hogyan segíthet a fluktuáció hatékony csökkentésében.
Ügyfélszolgálati outsourcing: áldás vagy átok?
Mit jelent az outsourcing, kinek lehet szüksége rá, és hogyan érdemes belevágnia egy hazai cégnek az ügyfélszolgálati feladatok kiszervezésébe?
A HR folyamatok hatékony automatizálása: miért van rá szükség és hogyan érdemes nekivágni?
Sok cég még ma is úgy gondolja, hogy a HR folyamatok automatizálása lehetetlen feladat. Most bemutatjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz, és hogy hogyan teheti produktívabbá cégünket az, ha bizonyos részfeladatokat intelligens algoritmusokra bízunk.
Hogyan segítheti a mesterséges intelligencián alapuló ügyfélszolgálat egy vállalkozás működését?
Az elmúlt időszak egyik leginkább felkapott témáját a mesterséges intelligencia és a különböző gépi tanuláson alapuló algoritmusok jelentik, melyeket az élet egyre több területén alkalmaznak. Nincs ez másképp az ügyfélszolgálatok esetében sem, ahol egyre több MI/AI megoldás teszi könnyebbé a mindennapi feladatokat. De vajon tényleg segíti vagy sokkal inkább hátráltatja a mesterséges intelligencia elterjedése a minőségi ügyfélszolgálati munkavégzést?
Költséghatékony megoldások a call center fejlesztésére
Hoztunk néhány hasznos tippet azzal kapcsolatban, hogy hogyan növelhető a produktivitás és alakítható pozitív irányba a call center ügyfélélmény anélkül, hogy milliókat kellene erre költeni.
Felhőalapú megoldások: valóban ez lenne az ügyfélszolgálat jövője?
Bemutatjuk, hogyan működnek a felhőalapú contact centerek, milyen előnyöket rejtenek a hazai vállalkozások számára és hogy miképp formálhatja ez a megoldás akár a teljes ügyfélszolgálatos iparág jövőjét.
Kiszervezett vagy belsős munka? Hogyan üzemeltessünk saját call centert?
Házon belüli vagy kiszervezett call center? Megmutatjuk, melyik jelenti a hatékonyabb megoldást azon vállalkozások számára, akiknek a spórolás mellett a hatékony munka és a maximális ügyfélelégedettség is fontos.
Gépi tanulás és automatizálás az ügyfélszolgálat terén: hogyan csináljuk helyesen?
Körbejárjuk az automatizálás és a mesterséges intelligencia témakörét, és megvizsgáljuk azt, milyen feladatok ellátására lehet alkalmas a mesterséges intelligencia akár egyedül, akár emberi segítséggel.
Csúcsidőben is a csúcson: így kezeljük hatékonyan a megugró számú bejövő hívásokat
Bemutatjuk, milyen hatékony módszerek segítenek abban, ha egy bizonyos időszakban megnövekszik az ügyfélszolgálati hívások száma, és a munkaerőhiány is megnehezíti a dolgunkat.
A jövő már megérkezett: az adatközpontú ügyfélszolgálat előnyei
Bemutatjuk, mit jelent az adatközpontú ügyfélszolgálat, és hogyan segítenek a személyes adatok az ügyfélszolgálat hatékonyabbá tételében, valamint az ügyfélélmény javításában.
Az emberi tényező: 5+1 tipp a call center munkatársainak hatékony motivációjára
Belepillantunk abba, hogyan befolyásolja az emberi tényező a munka hatékonyságát, miért érdemes figyelni arra, hogy a munkavállalók motiváltak legyenek, és hogyan motiválhatjuk hatékonyan az ügyfélszolgálatunk munkatársait.
Az ügyfélszolgálat automatizálásának árnyoldalai
Az előnyök után összegyűjtöttük azokat a negatív dolgokat, amelyek az ügyfélszolgálati munka túlzottan erős automatizációja rejt magában. Főként munkavállalói oldalról, de figyelembe véve az ügyféloldalt is. És természetesen adunk néhány javaslatot azzal kapcsolatban is, hogy hogyan érdemes fenntartani az arany középutat.
Hogyan befolyásolja a kommunikáció hangneme call center teljesítményét?
Megmutatjuk azt, hogy miért érdemes a call centeres munkaerő kiválasztása során különösen odafigyelni a jelöltek hangszínére és beszédstílusára, és hogyan befolyásolhatják ezek a tulajdonságok a teljesítményt.
Miért éri meg az ügyfélszolgálat automatizációjába fektetni?
Összegyűjtöttük a legfontosabb érveket, amelyek azt bizonyítják, hogy bizonyos ügyfélszolgálati feladatokat munkaadói-, munkavállalói-, illetve ügyfélszempontból egyaránt érdemes automatizálni.
5+1 bevált gyakorlat a tökéletes call center üzemeltetéséhez
Bemutatunk néhány olyan stratégiai tippet, melyek segítenek optimalizálni egy call center működését. Gördülékenyebbé és hatékonyabbá téve a munkafolyamatokat, ezáltal pedig növelve a produktivitást és az ügyfélelégedettséget is.
Útmutató a biztonságos call centerhez
Napjaink egyik legfontosabb kérdése az adatvédelem, éppen ezért lényeges, hogy képben legyünk a legfrissebb kiberbiztonsági eszközökkel, az ügyfelek és a dolgozók adatainak védelmét szolgáló megoldásokkal. Legújabb cikkünkben bemutatjuk, hogyan védekezhetünk az adatszivárgás és egyéb, komoly problémák ellen, ha call centert üzemeltetünk.
Customer Journey Map: mit jelent és miért van rá a te cégednek is szüksége?
Mit jelent pontosan a Customer journey Map, és miért fontos energiát fektetned az ügyfélélmény vizuális megtervezésébe? Megmutatjuk azt, hogyan segíthet az ügyfélszolgálati élmény fejlesztésében az ügyfélélmény feltérképezése.
Automatizálhatók-e az ügyfélszolgálati feladatok?
Mennyire és milyen módon automatizálhatók az ügyfélszolgálati feladatok? Melyek azok a munkakörök, melyek teljes mértékben emberi beavatkozás nélkül végezhetők, és melyek esetében van szükség emberi felügyeletre? És egyáltalán: miért egyre fontosabb az, hogy bizonyos feladatokat algoritmusokra és szoftverrobotokra bízzunk?
Így segítheti és így rombolhatja le a call center vállalatod eredményes munkáját
Bemutatjuk, melyek azok a módszerek, melyek hátráltatják a call center munkáját, és azt is, milyen megoldásokkal és gyakorlatokkal lehet túllépni ezeken, növelve az eredményességet.
Személyre szabott ügyfélélmény: a kulcs a hosszútávú sikerhez
Mennyire fontos a személyre szabott felhasználói élmény az ügyfélszolgálati munka során? Hogyan fejleszthető, és miképp perszonalizálhatjuk ügyfélszolgálatunkat? Tarts velünk és megmutatjuk neked!
A XXI. század égető problémája: mit tehetünk a kiégés ellen?
A kiégés olyan probléma, mely egyre több embert érint, mégis keveset beszélünk róla. Most mutatunk néhány tippet az ügyfélszolgálat, különösen call centerek terén dolgozó cégek, illetve dolgozóik számára, hogy hatékonyabban védekezhessenek a mindennapos munkából fakadó kiégés ellen.
Call center vs. contact center: mi a lényeges különbség?
Bemutatjuk a call center és a contact center közti fontos különbségeket, a két ügyfélszolgálati megoldás előnyeit, valamint megismerkedünk a contact centerekben rejlő, jövőbeli lehetőségekkel.
5 hatékony tipp a tökéletes felhasználói élmény megteremtésére
Mit jelent a customer experience, miért fontos a tökéletes felhasználói élmény, és milyen hatékony módszerekkel érhető el a hatékony javítása?
A technológia fejlődésének hatása a customer service szolgáltatásokra
Szeretnéd tudni, mi lesz az ügyfélszolgálatok jövője? Akkor most bemutatjuk neked azt, hogy napjaink felgyorsult technológiai fejlődése a közeljövőben milyen pozitív (vagy épp negatív) változásokat hozhat a customer service terén.
5 tipp, ami segít abban, hogy az ügyfélszolgálati élmény mindig tökéletes legyen
Szeretnéd, hogy a problémák megoldása gördülékenyebb legyen? Szeretnéd, ha az ügyfélelégedettség az egekben szárnyalna? Akkor mutatunk néhány bevált technikát, melyek segítenek abban, hogy a kisebb cégek is mindig hatékony és jól működő ügyfélszolgálatot tudjanak biztosítani ügyfeleik számára.
Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az ügyfélszolgálatok életét?
A robotok valóban elveszik a munkát? Bemutatjuk, milyen megoldások léteznek az ügyfélszolgálatok számára, ha a munkaerő egy részét mesterséges intelligenciával szeretnék kiváltani, illetve mennyire érdemes hagyni, hogy a feladatot „robotok” végezzék helyettünk.
Csatornák és megoldások: hogyan elégítheti ki az ügyfélszolgálatod minden kuncsaft igényeit?
Megmutatjuk, milyen csatornákat lehet és érdemes használni a hatékony ügyfélszolgálati élmény megteremtése érdekében.
Miért fontosabb a jó ügyfélszolgálat kialakítása, mint valaha?
Mutatunk néhányat azok közül az okok közül, amik a customer service feladatok ellátását a 2020-as években gyakorlatilag minden cég számára nélkülözhetetlenné teszik.